Bizalom és hitelesség – Interjú Fodor Annával

Amikor egyházról, gyülekezetről beszélünk, inkább lelkipásztorokat szoktunk kérdezni, pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy a vallástanároknak, hitoktatóknak is nagy szerepük van annak alakulásában. Rácz Ervin interjúja Fodor Anna, N. Nagy Ottó díjjal kitüntetett vallástanárnővel.

Fodor Anna vallástanárnővel beszélgettünk annak apropóján, hogy nemrégiben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése neki ítélte meg a 2011-ben alapított, vallástanároknak járó M. Nagy Ottó díjat. Büszkék vagyunk arra, hogy a közgyűlés három szatmárit is méltatott: Pro Ecclesia díjat kapott Békéssy Erzsébet egyéni, a Németi Református Egyházközséget gyülekezeti kategóriában. És íme, a vallástanárok között is szatmári bizonyult a legjobbnak. Áldozatos nevelői munkája elismerésként kapja az M. Nagy Ottó díjat évenként egy vallástanár.

- Honnan származik Fodor Anna, hogyan vezetett életútja eddig az elismerésig?

- A Szilágy megyei Szilágyballán születtem, ott végeztem az elemi iskolát, aztán később Zilahon a középiskolai tanulmányokat. A Kolozsvári Műépítészi Egyetem almérnöki szakának abszolválása után építészként dolgoztam. Később, mint lelkészfeleség a Sulyok István Református Tanárképző Főiskolát is elvégeztem. Fodor Elemér nyugalmazott lelkipásztor a férjem, van egy fiam, Lehel és egy lányom, Orsolya.

- Mikor kezdte el a vallásoktatást?

- 1993-ban, amikor férjemmel az ombodi gyülekezetbe megérkeztünk. Akkor kezdtem el a tanítást két iskolában, Ombodon és Szatmárnémetiben. Ennek már több mint huszonegy éve.

- Gyülekezetben is oktatott?

- A gyülekezeti vallásoktatásban végig részt vettem a férjem mellett Ombodon.

- Mi a különbség gyülekezeti és iskolai tanítás között?

- A gyülekezeti tanításban nincs időhöz kötve az ember, így több idő adódik a megbeszélésre, az üzenet elmélyítésére. Az iskolában megvan az az ötven perc, amibe be kell sűríteni mindent: tanítást, nevelést, üzenetet.

- Milyen tapasztalatai vannak az iskolai vallásoktatásról? Az a tapasztalatom, hogy nem veszik komolyan sem a szülők, sem a diákok. Hogy lehet ezt kezelni?

- Az én tapasztalatom az, hogy nagy lehetőségünk van a gyermeket megismerni már kicsi korában. Ahogy telik az idő, szépen megnyílnak, de igazán azokat tudjuk jól kezelni, akik megkapják otthon is a vallásos nevelést. Gondok vannak azokkal, akiket a szülők másként nevelnek, mert így nem tudják, hogy kire hallgassanak.

- Sokminden függ a szülőtől is. Az előző rendszerben ott voltak mentőövként a nagymamák, akik imádkozni tanították az unokát. A mostani nagymamák nagy része viszont már a kommunizmusban nőtt fel. Most is lehet számítani rájuk?

- Most is így van. Ahol meg van rá a lehetőség, az unokákkal ilyen téren is foglalkoznak. Sokszor hallom diákjaimat, amikor imádkozni tanítom őket, hogy ők már ezt megtanulták a nagymamától. Még léteznek ilyen gondos nagyszülők, hála legyen a jó Istennek!

- Beszéltem már, név nélkül említve, olyan volt tanítványával, aki kifejezetten nagy örömmel emlékszik vissza a volt 4-es számú iskolában eltöltött vallásórákra. Hogy lehet meghozni a kedvét a diáknak egy olyan tantárgyra, amit nem köteleznek?

- Szerintem először is a bizalom kialakítása szükséges, mégpedig úgy, hogy nemcsak beszélünk, hanem cselekedetekkel is alátámasztjuk azt, amit mondunk. Jakab apostol egyik üzenete az, hogy a hit cselekedetek nélkül meghalt. Erre a hitelességre építünk. Így könnyebb a kapcsolattartás. Szoktam a diákokkal négyszemközt is elbeszélgetni, főleg azokkal, akiket szomorúnak látok és szükségük van a lelkigondozásra.

- A vallástanár lelkigondozó is?

- Szerintem nagyon fontos, hogy az legyen. Megtörtént az, hogy leveleket írattam velük névtelenül, ha személyesen nem merték elmondani. Nem volt egyszerű belelesni egy-egy gyermek életébe. Sokszor ért meglepetés...

- Említette a jakabi Igét. Van-e olyan bibliai idézet, amit szívesen említ még?